Egyéb

Belestünk a tavaszi-nyári címlaplány fotózás kulisszatitkaiba, és egyúttal Jázminnal beszélgettünk a családi harmónia fontosságáról és örömeiről

2018. szeptember 27. ESKLaci

T

avaszi számunk címlaplány pályázatára nagyon sokan jelentkeztek. Kicsit meg is ijedtünk, hogy hogyan tudunk majd ennyi szép lány közül választani és megtalálni a legideálisabb arcot. Szóval nem volt könnyű a feladat, sokat tanakodtunk és nézegettük a fotókat. Végül Jázminra esett a választásunk, aki visszafogottságával, egyéni bájával és gyönyörű hajával fogott meg bennünket.

Ezúttal egy másik csapat „kezébe” került címlaplányunk. Sminkesünk, Hajnalka készítette elegáns sminkjét és egyúttal frizuráját is ő alkotta meg. A lenyűgöző, barokkos méretű ruha meghatározta a lehetőségeket. Barackos árnyalatú sminket kapott modellünk és visszafogott frizurát, mivel a ruha kivágása, díszítése így kapott nagyobb hangsúlyt.

 

Hajnalka barackos árnyalatot használt a sminkhez Fotó: Benecz Róbert @benifotó

 

A virágcsokor színeiben visszaköszönt a ruha valamennyi árnyalata és gyönyörű kiegészítője lett Jázmin megjelenésének.

 

Jázmin csokra gyönyörűen harmonizált a ruha színével és a barokkos stílussal Fotó: Benecz Róbert @benifotó

 

Jázmin életének egyik, vagy talán a legfontosabb állomása, Dani kisfia születése. Reméljük sok-sok év múlva örömmel és büszkeséggel mutogatja majd édesanyja szép fotóját magazinunk címoldalán.

 

A babavárás boldog időszaka, itt szintén modellként szerepelt Jázmin

 

Fotósunk számára a ruha befotózása volt talán a legnagyobb kihívás, hiszen egy viszonylag közeli képet kellett címlapra készítenie, úgy, hogy a ruhából minél több látszódjon. Így sokféle megoldás készült: álló, ülő, közeli, leengedett hajjal, kalappal, fátyollal, stb. Úgy gondoljuk. hogy végülis sikerült a csapatnak megalkotni azt az összképet, amit szerettünk volna: egy látványos, kissé szokatlan színvilágú, ámde rendkívül elegáns menyasszonyt varázsolni címlaplányunkból, Jázminból.

 

Királyi pompa, arisztokratikus megjelenés Jázmin hercegnővel Fotó: Benecz Róbert @benifotó

Villáminterjú Jázminnal

Jázmin bájával, játékosságával és szépségével a romantikus alkat megtestesítője

 

Esküvői Divat: Mit tanultál?

Harmath Jázmin:  Az ELTE PPK karának kommunikációs szakirányán végeztem, később a divat iránti vonzalmamnak köszönhetően a Francia Divatintézet színszakértői képzését is elvégeztem.

E.D.: Foglalkozás?

H.J.: PR&Marketing menedzserként dolgoztam Dani kisfiam születéséig.

E.D.: Kedvenc időtöltés?

H.J.: A kisfiammal töltött idő mellett, olyan tevékenységek, amelyek simogatják a lelkemet, és harmóniára intenek. Akár egy meghitt, gyertyafényes meleg fürdőzés, egy kiadós séta a természetben, de számomra az állatok közelsége is feltöltődés.

E.D.: Mit jelent számodra a divat?

H.J.: A divat irányzata folyamatosan változik – ihletet lehet meríteni, de úgy vélem mindig figyelembe kell venni saját stílusunkat, alkatunkat és egyéniségünket.

E.D.: Romantikus vagy?

H.J.: Egyértelműen romantikus alkat vagyok.

E.D.: A legszebb magyar szó?

H.J.: Lélek

E.D.: Sportos vagy elegáns?

H.J.: A kettő között inkább. Alapvetően szeretek csinosan, nőiesen öltözködni

E.D.: Vendégként mit szeretsz legjobban egy esküvőn?

H.J.: Azokat a lopott, rejtett pillanatokat, amelyek a valódi szerelemről árulkodnak.

„Életem egyik legszebb napja volt. És pontosan egy évre rá született meg a kisfiam, tehát az első házassági évfordulónk napján.”

E.D.: Három szó, ami eszedbe jut a házasságról?

H.J.: Bizalom, elkötelezettség, szerelem.

E.D.: Olyan volt az esküvőd, mint amilyennek megálmodtad?

H.J.: Életem egyik legszebb napja volt. És pontosan egy évre rá született meg a kisfiam, tehát az első házassági évfordulónk napján.

E.D.: Hogy érezted magad a fotózáson és mi volt a legjobb benne?

H.J.: Megtiszteltetés számomra, hogy engem választott ki az Esküvői Divat magazin az aktuális számuk címlaplányának. A leghatározóbb élményt az okozta, hogy egy ilyen csodálatos ruhakölteményt viselhettem.

E.D.: Melyik a kedvenc városod?

H.J.: Budapest – de csodás.

E.D.: Film, amit többször megnéztél?

H.J.: Aludj csak én álmodom

E.D.: Zene, ami mindig szól?

H.J.: Keira Knightley/ Coming up roses

Köszönjük stábunknak!
Fotó: Benecz Róbert / @benifotó // Smink, haj: Tórizs Hajnalka Make-up artist / Hairdress & hat designer // Virág: Németh Attila Florist // Ruha, ékszer: Almássy Éva Lux Esküvői Ruhaszalon // Fejdísz: ThHeadcouture // Modell: Harmath Ágnes Jázmin
Köszönet a Studio69-nek a helyszínért. www.studio69.hu

Kövess minket!

Instagram